2014. február 13., csütörtök

Guineának szüksége van a magyar szakértelemre

A gazdasági kapcsolatok élénkítése, az igények felmérése a célja annak a szakmai útnak, amelyet Dr Steier József, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Energiaipari Szakmai  Osztályának elnöke, a Guineai Köztársaság magyarországi tiszteletbeli konzulja tesz az afrikai országban.

A magyar szakember több tárca vezetőjével tárgyalt. Legutóbb Hadja Fatumata Binta DIALLO ipari miniszter, az újonnan hivatalba lépett kormány iparfejlesztésért, kis-,  és középvállalatokért és a magánszektor fejlesztéséért felelős tagja fogadta. A  vendéglátó elmondta: szívesen látná a magyarokat a mezőgazdasági gépgyártás beindításában, de minden egyéb területen is. Utalt arra, hogy Guinea nem csak nyersanyagokban gazdag, de 12 milliós lakossága mintegy 40 %-a 35 év alatti, ami jelentős humán erőforrás. A konzuli látogatás a Bányászati és Geológiai Minisztériumban államtitkári szinten folytatódott, ahol elismeréssel szóltak a 60-as 80-as években itt dolgozó magyar szakemberekről. Geológusokat, oktatókat, komplett labort most is várnak, mert hamarosan megkezdődik a világ legnagyobb vasércbányájának megnyitása a Nimba hegységben.

 forrás: Afromarket.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése